2018. március 6., kedd

Szorzótábla gyakorlása: "Karórával"

Olyat már láttam, hogy az óra gyakorlásához karórákat készítenek a kollégák, sőt én is készítettem már a korábbi osztályaimmal, de hogy a szorzótábla gyakorlásához is jó, arra még nem gondoltam. A múlt héten azonban ez jött velem szembe:


FORRÁS


Mivel a mi tankönyvünk éppen ellenkező módon jelöli a szorzótényezőket, így a Paint segítségével átalakítottam egy kicsit a karóra szíját. Nyomtatás után vécépapírgurigára ragasztották a gyerekek, és mint egy karórát, úgy viselik a kezükön. 






Egy kis mozgásos játékkal gyakorlunk. A teremben járkálnak a gyerekek, és egymástól kérdezik, hogy mennyi az idő, ha például 8 * 2 óra van. Társuk válaszol, majd továbbmegy. Így percek alatt mindenki "végigmondhatja" a szorzótáblát, társa pedig ellenőrizheti a választ az óráról (ha esetleg nem tudja). Mennyivel szórakoztatóbb így a gyakorlás!





Ha tetszik az ötlet, nyomtassátok ki Ti is, és kezdődhet a gyakorlás!

Jó játékot, jó tanulást!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése