2017. április 10., hétfő

Tyúkocska, nyuszi műanyag pohárból

Az utóbbi időkben annyi sok műanyag pohár halmozódott fel az osztályunkban, hogy arra gondoltam, idén a húsvéti dekorációt ezekből a poharakból fogjuk elkészíteni. Persze a döntésben nagy szerepet játszott az is, hogy korábban láttam két (sőt több) jópofa megoldást. Csak az volt a kérdés, hogy mikor készítsük el őket. 
Rajzórákon általában rajzolni, festeni szoktunk, és technikaórákon alkotunk egyéb dolgokat, de most a tanmenet szerint 2 óra volt a húsvéttal kapcsolatos tevékenykedésre, így arra gondoltam, rendhagyó módon készítsük el ezeket az aranyos állatkákat.

Az ötlet innen van:

FORRÁS

FORRÁS


A fotók alapján készítettem sablont, ami alapján gyorsan ment a munka. Egyik órán készült a tyúkocska, a másikon a nyuszika. Jó lett volna még ezt az aranyos kiscsirkét is elkészíteni, de ne legyünk telhetetlenek! (Majd jövőre.)


FORRÁS



Ilyenek lettek a mi kis húsvéti díszeink:


 


 


Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése