2017. április 11., kedd

Tojásból kikelő kiscsirkék és egyebek

Kicsit rendhagyóra sikeredett a mai húsvéti tojásunk, de gondoltam, ha már a Pinterest-nek hála, van a tarsolyomban egy ilyen különleges dolog, akkor valósítsuk meg mihamarabb. Olyan soká lesz még jövő húsvét! Meg egyébként is: a tegnap készített tojáskoszorút hazavitték a gyerekek, így muszáj volt valamit készítenünk, mert nem maradhattak az ablakok húsvéti dekoráció nélkül.


Róluk van szó:
FORRÁS


Bár nem lett volna nehéz önállóan megrajzolni az alapot, de hogy gyorsabban haladjunk, inkább kinyomtattam. Aztán megmutattam a gyerekeknek, hogy milyen módon "kelthetik életre" a tojásokat, de mondtam azt is, hogy nagyon örülnék neki, ha a minták ellenére szabadon ötletelnének. Nem tudom, mi volt az oka, de főként minyon figurák készültek, (pedig a többi is olyan aranyos volt), de azért akadt három tanulóm, aki saját elképzelés alapján alkotott.




Íme a végeredmény:



Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése