2016. október 25., kedd

Kincsek Valikától a Halloween jegyében

A listámon egyre több leendő poszt címe szerepel, amiket előbb-utóbb majd csak megírok, de úgy gondoltam, ezt muszáj most megmutatnom, mert egy hét múlva már aktualitását veszti. Tudom, hogy ez is egy olyan téma, ami megosztja az embereket, de most nekünk két okunk is van, hogy elkészítsük. Az egyik az, hogy a gyerekek már a múlt héten szóba hozták, hogy csinálunk-e, sőt tök ügyben is érdeklődtek, hogy hozhatnak-e. A másik pedig, hogy most egy projekt révén Angliával (is) foglalkozunk, és ezért arra is foghatnám, hogy angol hagyományokkal ismerkedünk. (Az ünnep eredetéről ITT olvashattok.) A lényeg, miért ne csinálnánk, ha a gyerekek örömüket lelik benne. A témánk is olyan volt technikából, hogy ennek az elkészítése is belefért ez is az órába.

Bár volt már korábbi évekről eltett halloween-es kreatívságom, amit újra elkészíthettünk volna, de tegnap volt egy kis időm (lyukas órám), így elővettem volt kolléganőnk ránk hagyományozott dolgait. Közöttük találtam ezeket a rövid idő alatt elkészíthető aranyos kis kreatívságokat. Az osztály munkáját majd pótolom, de addig is mutatom a prototípusokat és a sablonokat, hátha más is időhiányban szenved.







Jó kreatívkodást!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése