2016. október 16., vasárnap

Helyi érték minyonok

Lehet, hogy egy kicsit késő mutatom, de csak most tudtam egy kis időt szakítani arra, hogy a bloggal is foglalkozzak. Aki rendszeres olvasóm, az tudja, hogy tavaly szuperhős minyonok segítségével történt a tanulmányi munka értékelése. Később találtam arra az oldalra, ahol a helyi értékeket velük tanították. Igen ám, csak akkor mi már túl voltunk ezen. De a fejemben raktároztam az ötletet, és most elővettem.
A lényeg a lényeg. ITT találtam rájuk és egy feladatra is. Mivel kicsi volt a méretük, és át is kellett volna írni magyar szavakra, gondoltam, készítek egy sajátot. De ugye a feladatoknál is szerepeltek, így ugyanazokat a figurákat használtam, illetve kiegészítettem egy tízezressel is. (Aztán mikor a linket kerestem, és visszamentem az oldalra, lejjebb görgetve megtaláltam a nagyobb helyi értékeket is, de akkor az én tízezresem már készen volt, persze más hőssel.)

A szuperhős minyonokhoz a képeket INNEN vettem. 







Ez volt az a feladat, amit megoldottak a gyerekek. Mondanom sem kell, sokkal jobb kedvvel dolgoztak, mint a tankönyv hasonló feladatán. A táblára feltettem a nagy minyonokat, így nem volt zavaró a kis képek felirata.

FORRÁS


Ha tetszenek a figurák, próbáljátok ki ti is a velük való tanulást!





2 megjegyzés:

  1. Nem tudom hogy a mostani gyerekek hogy érzik, de szerintem most játék a tanulás:-)) Ez is nagyon ötletes! Persze akkor játék ha ilyen tanító nénijük van mint Te !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Nálunk biztosan úgy érzik, csak sajnos szabályokat akkor is kell(ene) tanulni, amihez viszont nem sok kedvük van.

      Törlés