2016. június 21., kedd

Modern kalózhajó makett


Még mindig van néhány dolog, amit nem mutattam meg Nektek menet közben, de most már kicsit fellélegezhetek, így gyorsan közkinccsé teszem. Ez pedig nem más, mint egy modern kalózhajó makettje. Azért modern, mert a gyerekek nem jól nyírták ki a hajó testét a hullámpapírból, pedig a barna oldala annyira adta volna magát, mint fa, de pocsékolni nem akartam. Így lett modern kalózhajó.

Akik rendszeresen olvasnak, azok biztosan emlékeznek rá, (akik nem, azoknak IDE kell kattintani), hogy az elmúlt tanévben, vagyis pár nappal ezelőttig, a szuperhősös értékelés után kalózokká váltunk, és a faliújságon lévő hajóra szállhattak fel azok a gyerekek, akik valami jót mondtak, vagy csináltak a nap folyamán. Akkor az egyik rajzórán rajzoltunk kalózhajót, de tervben volt egy "igazi" elkészítése is. 

Ismét a Pinterest-et hívtam segítségül, és találtam is jó pár képet, amikből ismét összehoztuk a sajátunkat a lelkes gyerkőcökkel. Azért, hogy modern kalózhajó lett, végül is én voltam a hibás, mert amit kinyomtattam nekik, mint fő kiindulási alapot, az fehér volt, és olyan gyorsan megrajzolták és kinyírták a hajótestet, - míg én közben mással voltam elfoglalva - hogy mire szólhattam volna, már majdnem készen is voltak. Így nem is szóltam semmit, csak megdicsértem őket, hogy milyen ügyesek.

Mielőtt mutatnám a mi modern kalózhajónkat, mutatok néhány egyszerűbb és bonyolultabb megoldást, hátha Ti is kedvet kaptok az elkészítéséhez.



FORRÁS


FORRÁS


FORRÁS


FORRÁS


FORRÁS


FORRÁS


Végül jöjjön a befutó, amiről levettük a mintát :


FORRÁS



Nem tudom, hány munkaórát vett igénybe az elkészítése, de olyan lelkesek voltak a gyerekek, közben megtanultak a ragasztópisztollyal is bánni, összedolgoztak, segítették egymást, így örültem a sok együtt eltöltött időnek.

Íme a mi kis remekművünk:




Ha megtetszett valamelyik hajó, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése