2016. május 2., hétfő

Anyák napi ajándékaink 2016.


Végre ez a pillanat is eljött! Ma délután megtartottuk az Anyák napi ünnepségünket, így megmutathatom, mit készítettünk az édesanyáknak.
Az idén sokáig keresgéltem, mert valahogy nem jött az az érzés, ami máskor a tudatalattim mélyéről jelez, hogy EZ AZ!! Jobb ötlet híján úgy döntöttem, hogy elkészítjük tojástartóból azt a rózsabimbót, amit három éve az akkori osztályommal már megcsináltunk. 


Itt láthatjátok a készítés menetét:





Miután ezt megnéztem, a Youtube-on, egy másik tojástartós rózsa készítéséről találtam egy kisfilmet. Így készült végül 3 szál virág, amit be is csomagoltunk, ahogy azt a virágboltosok is szokták.


 






A csokor mellé még egy képeslap is készült (szokás szerint), melynek a hátoldalára egy kis verset írtak a gyerekek, a mai dátummal együtt, hogy ha pár évtized múlva majd valakinek a kezébe kerül, tudja, hogy melyik évben készült. Sajnos én nem emlékszem, hogy anno mi bármit is készítettünk volna Anyák napjára. Pedig de jó lenne most egy kicsit nosztalgiázni! 

Az ötletet az egyik Facebook-os csoportban találtam. Köszönet érte Lívia Gálfi! :)))





Ha tetszik az ötlet, lehet raktározni a következő évekre! Én már elkezdtem.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése