2016. február 3., szerda

Bohócok minden mennyiségben

Tudom, hogy már mutattam bohócos munkákat, és talán valaki szerint egy kicsit sok is ennyi bohóc egy tanévre, de valahogy nem tudtam közülük választani. Mivel a tananyagunk megengedi, a múlt csütörtökön rajzórán, és a héten technikán még készült néhány bohóc.
A kis tanítványaim most is aggódtak, hogy jó lesz-e, amit készítenek, de elárultam nekik, hogy egy bohócot nem lehet elrontani. Ugyanis akármilyen lehet a feje, szeme, orra, szája, haja. Így bátran vágtak bele, és sikerült is mindenkinek a legjobbat kihoznia a feladatból. 



Másnap lepődött meg az a két gyerek, akinek a rajzából ezek a bohócok kerültek a falra. Ezt tavaly találtam, csak nem jutott idő az elkészítésére. Most viszont előre meghajtogattam a krepp papírokat, így gyorsan összeállítottam őket. Tegnap kaptak még a zsonglőrködéshez labdákat is, és az egyik bohóc kezét is más színűre cseréltem, mert a fehér beleolvadt a fal sárga színébe. 







Szívesen dekorálom ki az ablakokat is, így most oda is bohócok kerültek a hóemberek és manók helyére. Az ötlet szintén a Pinterest-ről származik. 

FORRÁS

Alapanyag másfél sajtos doboz tető volt. A teljes körlapra színes papír került, illetve azok a mintás lapok, amit a KIK-ben vettem - az lett a test. A fél körlapra sablon segítségével megrajzolták a fejet, majd nyírás után a többi részt önállóan készítették. A gallérokat kicsit elnagyolták, volt, aki nem is tett. de ugye nem lehet mindenkinek egyforma az ízlése. A sapkák kicsit "összementek", de most dolgoztak először sablon nélkül.




A Pinterest-es gyűjteményemben van még jó pár megvalósításra váró dolog, de szerintem már csak jövőre készülnek el. Nektek azért megmutatom, hátha valaki éppen most keresgél valami hasonlót. 


FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

Ha megtetszett valamelyik bohóc, készítsétek el ti is!

Jó kreatívkodást!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése