2015. november 29., vasárnap

Adventi várakozás 2. nap : Levél a Mikulástól, levél a Mikulásnak

Ezt e bejegyzést a múlt pénteken kezdtem írni azzal az elhatározással, hogy vasárnap délelőtt majd befejezem és megosztom. Aztán megint igaz lett az a mondás, hogy: "Ember tervez, Isten végez. " Sajnos szombaton este megszökött a kiskutyánk, így a vasárnap délelőtt az ő keresésével telt, és közben a blogról és az időzítésről meg is feledkeztem. Délután színházban voltunk, utána meglátogattak a barátaink, és a nagy trauma miatt teljesen kiment az egész a fejemből. Bocsánat, aki olvasta, és nem értette, hogy mi az, amit lát. 

December 1. (kedd)

Szóval az egyik Facebook-os zárt csoportban osztott meg Anikó egy levelet, ez adta az ötletet, hogy a második napot ezzel tegyem érdekessé. Miután szétnéztem egy-két oldalon, úgy döntöttem, hogy írok egy sajátot, aztán a fentebb említett okok miatt végül nem került rá sor. Most viszont még vár egy adag javítanivaló is, illetve szeretném gyorsan a szerdai tervemet is megosztani veletek, így marad a Facebook-os levél. Köszönet érte a feltöltőnek.


           
Kedves  Gyerekek!

Hamarosan eljön a várva várt nap ebben az évben is. Tudjátok , amikor csak tehetem bekukkantok hozzátok, meglesni, hogyan viselkedtek, milyen ügyesek vagytok órákon, milyen szépen énekeltek.
Szeretnék minél több és szebb ajándékot hozni nektek ide az iskolába és otthonra is. Persze ehhez az kell, hogy jól viselkedjetek, szorgalmasan tanuljatok, szót fogadjatok az iskolában és otthon is.
Mivel nagyon elfoglalt vagyok, személyesen nem jutok el mindenhova, ezért a követeim fognak elmenni majd hozzátok az ajándékaimmal. Várjátok majd őket nagy szeretettel!
Otthon fényesítsétek ki  a csizmákat, az iskolában tartsatok rendet a padotokban, mert tudjátok  én bármikor bekukkanthatok bárhová!!! 
A tanító néniket is meg fogom kérdezni, kik a legaranyosabb, legszorgalmasabb kisgyerekek. 
Télapó után az angyalkák veszik át a munkámat, ők figyelnek majd titeket karácsonyig.
Amíg várjátok az ajándékomat, addig is küldök a levelemben meglepetést. Ez egy adventi színező: minden nap december 1-jétől kezdve színezzétek ki a megfelelő számnál, így karácsony szentestéig pont elkészül. Többfélét küldtem választhattok kedvetekre valót.
Szerintem az osztályban is lesz közös adventi naptárotok sok-sok érdekes meglepetéssel.
Most zárom levelemet! Jó egészséget és sok puszit küldök!
Legyetek jók, tanuljatok szépen!
                                                 A jó öreg Mikulás




A levél után néhány színezős adventi naptár is található, amelyek közül én már ki is nyomtattam egyet. Minden nap az a tanuló színezhet ki egy képecskét, aki minden házit elkészített, és az órákon is szépen dolgozik. 







De ezen a napon ettől egy komolyabb feladat vár majd rájuk: Levelet kell írniuk a Mikulásnak. Nemcsak azt kell leírni, hogy mit szeretnének kapni, hanem azt is, hogy ők kinek, hogyan, mivel szeretnének örömet szerezni. Kíváncsi vagyok, milyen levelek születnek majd.

A Google segítségével találtam néhány levélpapírt, erre fognak majd írni a gyerekek.

FORRÁS





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése