2015. június 15., hétfő

Bonbonos "búcsúajándék"

Minden tanév végén megajándékozom az osztályomat egy kis emlékkel, amiről esetleg száz év múlva  majd az eszükbe jutok. Többféle anyagból többféle dolgot készítettem már, volt, hogy könyvjelzőt, oklevelet, kulcstartót, albumot kaptak. A legtöbb dologra már nem is emlékszem.

Tavaly húsvétra készítettem az osztályomnak és a leendő elsősöknek egy kis ajándékot, amikor a Pinterest-en egy olyan ötletre bukkantam, hogy különböző figurák testébe tették a cukorkát vagy csokoládét. Többek között az általam is elkészített nyuszikákba, valamint ballagó gyerekek figurájába.


Forrás




Mivel akkor nem gondoltam, hogy egyszer még jól jöhet, nem is mentettem el az ötletet, illetve arra gondolhattam, hogy majd megtalálom, ha szükségem lesz rá. Nem így lett. Most, év végéhez közeledve elkezdtem keresgélni, de természetesen nem találtam meg, viszont két helyről összehoztam a sablont. 

Aztán eszembe jutott, hogy bizony az idén valami búcsúajándék kell, hiszen az elsőseimtől búcsút veszek, így változtattam a dolgokon, és végül, közösen a gyerekekkel készítettük el a mai napon ezt a bonbonos figurát. Dekorgumi helyett mi kétoldalas színes kartont használtunk, de így is szép lett. Kiegészítésképpen a figurák diplomát kaptak a kezükbe és ballagási sapkát a fejükbe.


Forrás





Így készültek, ilyenek lettek a mi bonbonos figuráink:










Ha további ötletek érdekelnek, ITT és ITT találtok jó párat.
Ezen az oldalon több figura elkészítésében kisfilm is segít. Nekem ez a hintó lett innen a kedvencem.





Válogassatok kedvetekre és amelyik megtetszett, készítsétek el!
Jó kreatívkodást!



2 megjegyzés:

  1. Helyesek, ügyesek! Ügyködöm én is, de csak az évzáró után mutatom, hogy mivel.
    Bízom benne, hogy már túl vagy a biziíráson! :)
    Jöhetnek a beszámolók! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Igen, igen, jönnek a beszámolók, lezárások, nyári tábor. Egy darabig még nem fogok unatkozni. :))

      Törlés