2015. május 7., csütörtök

Olvasás kicsit másképp 2.

A múlt héten ITT írtam arról, hogy mit találtam ki, hogy megkedveltessem a másodikosokkal az olvasást. 
A héten folytatódott a 2. témával a mondatok írása, de változtattam egy kicsit. Voltak ugyanis olyan tanulók, akik közölték, hogy őket az a téma sem érdekli, amiről azt gondolták, hogy érdekli őket, és nem is tudják, hogy mi érdekli őket igazából.

Mivel az állatokról mindenki szívesen olvas, minden napra választottam egy-egy állatot, és a Facebook csoportunkban minden nap feltettem 5 kérdést, amire 1-1 mondattal (a kutyáknál néha csak 1-1 szóval) kellett válaszolni. Természetesen, aki a saját témáját szerette volna kidolgozni, volt rá lehetősége, de a bizonytalanok számára így volt választási lehetőség. Megosztottam velük a linket is, így adott volt a szöveg, de nem a hagyományos, papír alapú formában. Mennyivel izgalmasabb volt így a feladat megoldása. Sokan képeket is kerestek az adott témához, hogy még szebb legyen a könyvük. 




(Sajnos a kutyákon és dínókon kívül nem találtam olyan oldalt ami a 8 éves korosztály szintjének megfelelően dolgozná fel ezeket a témákat. Így nem tudtam izgalmas feladatokat összeállítani, maradtak az egyszerű kérdések.)



Heti témáink voltak: 

1. Kutyák ( http://kerekmese.hu/temak/kutyak/ )

1. Melyik állatra gondolhattok, ha ezeket a szavakat halljátok: kopók, vérebek, terrierek, masztiffok?
2. Melyik vadállat háziasított formája ez az állat?
3. Melyik fajtára ismerhettek rá a leírás alapján: 
a, Kiegyensúlyozottsága, jó idegrendszere miatt városlakók ideális barátja lehet, ha nagyobb kutyára vágynak.
b, Szalonkavadászatra kitenyésztett kutyafajta, melynek ősei már az időszámításunk előtti 4. században ismertek voltak. 
c, Már a honfoglalás korában kísérte a magyarokat a .......... őse, de a mai fajta a török és még több másik vadászkutya keresztezéséből alakult ki.
4. Hányszor jobb az állat szaglása, mint az emberé?
Sötétben, vagy világosban látnak jobban, mint mi, emberek?
Hányszor messzebbről hallanak meg valamit, mint mi?
5. Mi volt számotokra a szövegben a legérdekesebb dolog? Másoljátok le azt a mondatot!





2. Dinoszauruszok ( http://kerekmese.hu/temak/dinoszauruszok/ )

1. Hány fajtáját ismerjük ma a dinoszauruszoknak?
2. Honnan tudjuk, hogy éltek régen dínók?
3. Mekkora volt a legnagyobb és a legkisebb dinoszaurusz?
4. Hogyan haltak ki a dinoszauruszok?
5. Ma már nem él egy dínó sem?







3. Lovak ( http://www.haziallat.hu/lovak-lovasok/lofajtak-lotenyesztes/mit-kell-tudni-a-lovakrol/4054/ )

1. Mi a 60 millió évvel ezelőtti „ősló” (Eohippus) magyar neve? Hogy nézett ki ez a ló?
2. Hogy nevezik az Észak-Amerikában élő vadlovakat? Mit tudtál meg róluk?
3. Mennyi ideig él a legtöbb ló? Hány évig élt a leghosszabb életű ló?
4. Hány érzékszervvel rendelkeznek a lovak? Melyek ezek? 
5. Hány lófajtát ismerünk a világon? Melyik a leghíresebb?




4. Delfinek (http://www.delfinclub.eoldal.hu/cikkek/erdekessegek/10-erdekesseg-a-delfinekrol.html )

1. Minek a segítségével tájékozódnak a delfinek?
2. Milyen állatok voltak a delfinek elődei? Hol éltek?
3. Hány foga van egy delfinnek?
4. Minek köszönhetik gyors úszásukat?
5. Melyik a legkisebb és a legnagyobb delfinfaj?






Úgy láttam, szívesen oldották meg a feladatokat, így ismét egy tartalmas héten vagyunk túl. Holnap megnézünk majd néhány kisfilmet a Mi micsoda sorozatból, meghallgatjuk a kutyás-és dínós dalt, és előkészítjük a jövő heti témát.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése