2014. augusztus 28., csütörtök

Névkártyák tanévkezdésre - kincsek Valikától

Mivel ebben a tanévben újra elsős (is) leszek, gondoltam, készítek egy kis névkártyát a gyerekeknek a padra. Nem mintha olyan nehéz lenne 8 nevet megjegyezni, de hogy az ő szemük is szokja a betűket, és minél hamarabb be tudjanak majd segíteni a füzetek kiosztásában. (Egyébként erre van egy másik módszerem is: megkérem a szülőket, hogy minden könyvre és füzetre a gyermekük neve mellé rajzolják oda az óvodai jelét is. Így könnyen megy a beazonosítás.)
Szóval vissza a kártyákhoz. Könnyű dolgom volt, (és ezt sokszor fogom még az idén is mondani) mivel Valika barátnőm kincsei között találtam több jó megoldást is. Nekem az első tetszett meg a legjobban, így azt készítettem el.  Mivel van hozzá sablon, nincs olyan sok dolog vele. Ha valakinek a kutya tetszik meg, ügyeljen arra, hogy dupla kartonra kell készíteni, hogy meg tudjon állni. 






Ha megtetszett valamelyik, és szeretnétek elkészíteni, itt vannak hozzá a sablonok. Remélem, jól látszódik, hogy a kutyus feje tetején kb 1 cm az a rész, ami összetartja, és így állíthatóvá válik. Van rövidebb és hosszabb testű is, hogy mindenkinek ráférjen a neve. Van valahol még egy egérkés is, ha megtalálom, azt is felrakom.








Nektek melyik tetszik jobban? 


Utóirat: Miután műszaki rajzlapra kinyomtattam a lányom pedig kiszínezte a kártyákat, a gyönyörű, vadi új arany színű filccel szerettem volna ráírni a neveket. Ami persze nem sikerült. (Vacak a toll.) Így nem volt más választásom, kinyomtattam a neveket, és ráragasztgattam a kártyára. Ha nem akartok ti is így járni, inkább gépeljétek rá a gyerekek nevét.






Remélem, tetszeni fog a gyerekeknek is, mert nekem nagyon tetszik.




2 megjegyzés:

  1. Icusom! Akkor 1-2 összevonva?! A nevekből gondolom... Szépek lettek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jól gondolod. Köszi, de a dicséret téged illetve a lányomat illeti. Én csak nyomtattam. :))

      Törlés