2014. február 27., csütörtök

Társasjátékok a törtek gyakorlásához

Van egy olyan mondás, hogy a jóból is megárt a sok. Remélem, nem ez lesz az első gondolatotok, ha meglátjátok ezt a bejegyzést. Már megint, vagy pontosabban fogalmazva, még mindig a törtek. Ígérem, nem mutatok több törtes gyakorlót, de ezt még szeretném megosztani veletek. (Lesz még, de ott típusfeladatokat fogok mutatni.)

Szóval jöjjön néhány társasjáték, szám szerint három.

Az első kettő nagyon hasonló, de azért mutatom meg, mert az egyik egy kicsit egyszerűbb (mivel mindenütt 1 szerepel a számlálóban), a másik talán egy kicsivel nehezebb, legalább  is első ránézésre. 

Mindkét játékhoz a táblán kívül kártyák is tartoznak,  melyen törteket ábrázoltak különböző módon. (A forrásnak megjelölt oldalról letölthető.) A start mezőre állnak a játékosok, húznak egy kártyát, megmondják a törtet, majd a játéktáblán  megkeresik azt a mezőt, ami ugyanazt tartalmazza törtalakban, és oda helyezik át a bábut. (Mindig a hozzájuk legközelebb lévő mezőre.)

A két játék között annyi a különbség, hogy az elsőnél van egy olyan kártya, aminél kimarad egy körből az, aki azt húzza, míg a másodiknál a játékmezőn van a bónuszcsillag. Ha a csillagra lépünk a bábuval, két mezővel előrébb mehetünk. Ha pedig olyan mezőre kell lépni, ahol már áll egy bábu, ( a szabálytól eltérve én úgy fogom játszani, hogy) egyszerűen mellé áll.

Forrás





A harmadik társasjátékhoz dobókockára, papírra és ceruzára lesz szükség. Itt törteket adunk össze, így ez inkább felső tagozatosoknak való, bár ügyes alsósok is el tudnak vele szórakozni..

Forrás

Először 2 dobókockával dobunk, összeadjuk a kapott értéket, és a játék során ez a szám lesz a törtünknél a nevező. (Pl. 6 és 4, vagyis a nevező 10 lesz.)  Ezután  kezdődik a játék.

1 kockával dobnak a játékosok. Amennyit dobtak, felírják egy papírra, ez lesz a számláló, a nevezőt már korábban kidobták. Lépnek, amennyit dobtak, és amelyik mezőre érkeznek, az ott lévő számból is képeznek egy törtet, és a kettőt összeadják. Pl. az egyik játékos dob 3-at, felírja a lapra, hogy 3/10 + 6/10 (mivel a 3. mezőn a 6 szerepel.) Ha jól számolt, marad ezen a helyen, ha nem, visszamegy oda, ahol korábban állt. 

Ha lila mezőre lép, elvégzi a rajta lévő utasítást. Győz, aki először ér célba.




Jó játékot, jó tanulást!



4 megjegyzés:

  1. Tavaszi zsongás van nálad is drága Icu! Meg sok jó ötlet! Pusz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A törtek tanulása elég nehéz, ezért keresgéltem hozzá néhány jó dolgot. :))

      Törlés
  2. Milyenek a játékokhoz tartozó kártyák?

    VálaszTörlés