2014. február 20., csütörtök

Szőttünk

Még a nyári szünetben találtam néhány ötletet szövéssel kapcsolatban, ami annyira tetszett, hogy már akkor tudtam, hogy valamikor, valakivel el fogok készíteni közülük néhányat. Technika órán is tananyag a fonalmunka, csak ugye az alapanyag... (Mi nem szedünk osztálypénzt, ha akarok valamit, általában megveszem az osztálynak, és abból dolgozunk.) Aztán, hogy jött ez a kézműves szakkör, a keretből beszereztem néhány gombolyag fonalat.  

Az elmúlt hetekben kipróbáltuk a papírszövést, így kellő tudással a birtokunkban a héten belevágtunk az "igazi" szövésbe. Mindenki annyira precízen dolgozott, hogy kevés volt a másfél óra, de ma  a szünetekben volt lehetőség a folytatásra. Két kislány kivételével el is készült mindenki. (Ők elfelejtettek bejönni.)

Forrás

Mivel ez is új dolog, gondoltam,  hogy egy egyszerű, de mutatós dolgot készítünk, így erre a papírtányéros megoldásra esett a választásom. Sajtos doboz jócskán akad most az iskolában, így nem kellett gondolkoznom, hogy mire vessük fel a fonalat.







Ha ez már megy, lehet kombinálni a rajzolt vagy festett képet egy kis szövéssel. Rajzórán ebbe a fába kezdtünk bele, de az úszás miatt nem volt rá meg a teljes 2 óra, így nem készültünk el
. Majd befejezzük holnap. Itt ismét a sajtosdoboz lett az alap, a papírtányér helyett, így a háttér nem látszódik kellően. (Legalább is félkészen nem.) A törzzsel is lesz egy kis gond, de majd megoldjuk. Legfeljebb nem fa lesz, hanem bokor.

Forrás





Ez a madárfészkes megoldás is nagyon tetszik. Tavasszal esetleg visszatérünk rá, mikor megjönnek a költöző madaraink.

Forrás

Remélem tetszenek a bemutatott munkák, és ti is kipróbáljátok a szövést!
Jó munkát!



4 megjegyzés:

  1. mi is szövünk,majd jövök a kész kis művekkel

    VálaszTörlés
  2. Nagyon mutatós ez a kombinált megoldás!!! Ügyesek vagytok, mint mindig!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tetszik, azért is mutattam. Köszi a dicséretet. Igyekeznek a gyerekek, hogy szépen sikerüljön. Bár a többi tantárgynál is így lenne (az igyekezet)! :))

      Törlés