2014. január 9., csütörtök

Időtartam számítása

Újra jönnek a mumusok! Legalább is nálunk a mértékegységek azok. 
Most, az ismétlésnél az időtartam számolása újra felszínre jött. Mikor pár hete vettük nem volt rá adva csak 2 óra, így hiába magyaráztam kézzel-lábbal, nem lett sok eredménye. Most, hogy néztem, mikor jön a felmérés, mit kell még előtte megoldanunk (ami esetleg lesz a dolgozatban), megláttam, hogy újra előjön az időtartam számítása. Tegnap nekiültem és kerestem hozzá néhány feladatot. Aztán persze az egyik oldal vitt tovább a másikra, így számos ötletet összegyűjtöttem. Majd néhányat ki is próbálunk, ahogy időm engedi, mutatom is.

Először erre a külföldi oldalra tévedtem, ahol megvásárolható ez a tanulást segítő eszköz. 
 
Aztán kerestem egyszerűbbet, ami le is tölthető. Volt olyan, ami csak órákra volt osztva, és olyan is, ami negyedórákra. Én egy ilyet mentettem le magamnak, majd kinyomtatom és minden gyerek megkapja. (Ma nem volt rá időm.)

Forrás


Azzal kezdtem a magyarázatot, hogy a táblára felrajzoltam az egyenest, és közöltem, hogy ez egy óra, csak kiterítve. 
A tankönyv feladatai alapján jelöltem a kezdő és a végző időpontot, majd az "óránkon" lépegetve egyszerűen leszámoltuk az órákat és perceket. Vagy a kezdő időpontról indulva lépegettünk annyit, amennyi időtartamot mutatott a feladat. Jó volt, értette rögtön mindenki.




Ezen felbuzdulva a hónapok és napok számolásához is felkerült egy másik egyenes.  Jól látszik a képen, hogy itt a hónapok mellett a napok száma is felkerült. (Egy ilyet is készítek majd a gyerekeknek. Laminálva jó pár évig használható.)  Mennyivel könnyebb volt így a gyerekeknek Úgy örülök, hogy végre ment mindenkinek!

A Pinterest-en más magyarázó rajzokat is találtam, megmutatom azt is, mert hátha másnak az jön be jobban. Itt órára egészítenek, úgy adják hozzá a többi órát és a perceket.

Forrás



Itt pedig felszíni formákkal ábrázolják az órákat és a perceket. (Hegyek egy-egy óra, dombok 5, 10, 15, 20, vagy 30 perc, és a sziklák egy-egy perc). Ez is tetszik. A forrásnál módszertani leírás is található. Húzunk egy egyenest, az elejére (vagy a végére) írjuk a kezdő (vagy a befejező időpontot). Aztán jöhetnek a hegyek, dombok, sziklák a feladat kérdésének megfelelően.

Forrás


Remélem  ezekkel a megoldásokkal örömtelivé válik az időtartam számolása a gyermekeiteknek, vagy a tanítványaitoknak. 



2 megjegyzés:

  1. Szia,ez nagyon jó ötlet,vittem!De most az írásbeli összeadás-kivonás területén kell rendet tenni a fejecskékben,mert most teljes a káosz.Külön-külön ment,ma írattam egy kis vegyeset,hát sírni tudtam volna.Remélem,letisztul,mert sokan felcserélték a 2 művelet lépéseit,még egy példán belül is.Kezdjük újra,ennek muszáj menni.Esetleg vmi jó ötleted nincs véletlenül?Köszi!Ja és az inspirációs naplót is köszönöm!Klári

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nálam is gond egy-két gyereknél. Nekik szoktam adni a színezős feladatokat. Azért persze a táblánál is gyakorlok velük, hangosan mondják az összeadást, és ha belekeverednek, segítek.

      Törlés