2013. február 24., vasárnap

Osztás 3. osztályban, "módszertelenül"

Főiskolán minden tantárgy tanulásakor módszertant is tanultunk, és mi voltunk az elsők, akiknek vizsgázni is kellett belőle. Hú, de irigyeltük a felettünk járókat, akiknek legrosszabb esetben volt 4 vizsgájuk, nekünk meg a legjobb esetben volt 5. De ugye, hogy is válhat valakiből jó pedagógus, ha nem tudja a módszertant?

A tantárgypedagógiai könyveim még mindig megvannak, bár nem is emlékszem, mikor lapoztam bele utoljára. Amit pedig az iskolában művelek néha, ... hát nem tudom, mit szólnának hozzá a főiskolai tanárok, hány pontot adnának egy-egy ilyen "módszertelen" órámra.

Amit most mutatok, csak azért találtam ki, mert hiába magyaráztam az osztályomnak, valahogy náluk nem úgy működött az analóg gondolkodás, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ilyenkor szükség van valami egyébre, aminek nem sok köze van az előzőekben emlegetett módszertanhoz. De működik, és szerintem ez a lényeg. Aztán, ha nagyobbak lesznek, talán megértik a rendes magyarázatot is.

Hogyan tudunk osztani háromjegyű számot, illetve hogyan tudunk osztani kétjegyű osztóval?
Ha 4:2=2, akkor 40:2=20, 400:2=200. Vagy: ha 40:2=20, akkor 40:20=2. Na ezt nem értették meg az enyémek.

Az egyik netes böngészés alkalmával erre az oldalra tévedtem. Itt találtam rá Zéróra, a hősre. Néha örülök, hogy nem tudok angolul, mert így bármilyen céllal készült is egy feladat, én saját kedvem szerint alkalmazhatom... másra. 


Végül nálunk kétfelé vált Zéró és Héró, és mint két harcos vannak jelen a matekórán. 
Ha van egy osztás, megnézzük, hogy szerepel-e nulla az osztandóban és az osztóban. Ha igen, akkor ők elmennek harcolni, így kisebb számmal dolgozunk. Persze mindig hozzáfűzzük, hogy a 4 0 : 2 0 ugyanannyit ad eredményül, mintha 4-et osztanánk 2-vel. 
Ha csak az osztandóban szerepel nulla, akkor azt letakarjuk (ez a mi "letakarásos módszerünk") és a kisebb számot osztjuk, majd az eredmény után odaírjuk a letakart nullát is. 4 2 : 7 = 6 0 

Így mindenki sikeresen el tudja végezni az osztást, ezért remélem, akik olvassák ezt a bejegyzést, elnézőek lesznek a módszertelenségem miatt.




4 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik, szerintem ezt majd, ha odakerül a sor, mi is alkalmazni fogjuk!
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök. :))
      Biztosan könnyebben megértik majd a lányok.
      Néha mosolygunk is a suliban, hogy mennyire messze van egymástól az elmélet, ahogy a főiskolán tanuljuk, és a gyakorlat, a "józan paraszti ész".

      Törlés
  2. Kedves Sucika, épp így tanítom én is, igaz, nálunk nem harcolni mennek a nullák, hanem rövid szabadságra. Hamar letelik a szabadságuk, mert az eredmény beírására már haza is jönnek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek szerint akkor nem csak én vagyok "módszertelen". Ennek örülök. A neveden egy pillanatra meglepődtem, azt hittem, én írtam magamnak. Vagyis a férjem. :))

      Törlés