2013. január 1., kedd

Képes napló 23.

Ismét eltelt egy hét, és ezzel egy időben egy év is véget ért. Tegnap szerettem volna egy visszatekintést csinálni, de mire elkészültem a sütéssel-főzéssel, már késő volt. Sebaj, talán jobb is úgy kezdeni az új évet, ha előtte visszatekintünk az elmúltra, annak szépségével és hibáival együtt. Mert ugye az életnek van napos és árnyékos oldala is, bár utóbbiról én nem szívesen beszélek, mint a dal szövege is mondja, "Csak a szépre emlékezem..."



Milyen is volt 2012? Pörgős, mozgalmas, mint minden év, legalább is számomra. Ami megváltoztatta az életemet (már ha lehet ilyen kis túlzással mondani) az az, hogy február 18-án belefogtam a blogírásba. Véletlenül mentem be a nagyobbik szobájába, mikor a saját blogjába készített egy bejegyzést, és rögtön nekem is kellett, mint a rossz gyereknek. Érdekes módon rögtön jött a megjegyzés az első bejegyzésemhez, ami azt bizonyította, hogy talán nem csak magamnak írogatok. 

Azóta öröm minden gép előtt töltött idő. Úgy érzem, ez az, ami teljessé tette mostani életem. Nagyon sok emberrel "ismerkedtem meg", szert tettem új barátokra, és lelkesen olvastam minden egyes bejegyzést, amit ismeretlenek hagytak a munkámról. Ugyanakkor mások blogjaiból én is meríthettem ötleteket, vagy csak bekukkantottam az életükbe. Köszönet érte mindenkinek.

Gondoltam, készítek egy kis kimutatást, hogy mi volt a legolvasottabb bejegyzés, meg hasonlók, de lehet, hogy számotokra ez nem annyira érdekes, mint számomra. Amit viszont megjegyeznék, hogy hála minden idelátogatónak, túl vagyok a 82000. oldalmegjelenítésen, ami szerintem elég szép szám a nem egészen 1 év alatt. 

A megszokottól eltérően jöjjön néhány kép, szöveg nélkül, csak egy kis felirattal, ami számomra emlékezetes marad a 2012-es évből.


Nőnapra kaptam az egyik tanítványomtól


Egy szülő készítette a nyuszi alapot a gyerekek számára


Kiteleltetett virágaim


Áprilisi tréfa


Amire büszke vagyok: vert csipke munkáim egyike


Májusfa a nagyobbnak


Teadélután a volt és jelenlegi osztályommal


Nyolcadikosok búcsúzója


Amire mindenki várt: a nagyobbik diplomája


Nyaral a család


"Lomok", amik boldoggá tesznek


Voltunk csokifesztiválon


Modern Talking koncerten


Találkoztam régi főiskolás osztálytárssal


A kisebbiktől kaptam, "csak úgy"


A monoki Kálvária búcsún

Agykontroll tanfolyamon


A novemberi ibolyánk


Ahová régóta készültünk a lányokkal: a bécsi vásár


Nyereményeim a blogokról



SK ajándék a nagyiknak karácsonyra


És amit én kaptam, csak még nem került sor a bemutatásra. Volt boltban vásárolt ajándék is a lányaimtól, de én sokkal jobban örülök az általuk készített ajándékoknak. Úgy érzem, abban jobban benne van a szeretetük, mivel a kezük munkája nyomán készül, szeretettel. 

Tavaly egy határidő naplót vettek a boltban, és azt tették egyedivé, azáltal, hogy fényképeket, bölcs gondolatokat ragasztottak bele, illetve beleírták a családtagok születés-és névnapját. (Enyhe célzással, mivel a nagyobbik névnapjáról rendszeresen elfelejtkezünk a nagy karácsonyi készülődésben.)


Az idén a nagyobbiktól egy inspirációs naptárt kaptam, melyhez egy könyvből és az internetről merített ötletet, és ő gépelte be az egészet. (Mennyi munka lehetett! 182 oldal!) Nem tudom, ezt valaha is felül lehet-e majd múlni? Mivel kevés időt fordítok magamra, nekem célozva került bele az "5 perc ÉN". Meg is fogadtam, hogy végigcsinálom. Úgy tervezem, hogy minden nap haladok előre 1-1 oldallal, majd július 1-től újrakezdem, így év végéig várnak rám a kellemes meglepetések.






A kisebbik ajándéka legalább annyira szívet melengető. Nincs is értelme a sok mellébeszélésnek, a kép magáért beszél. Már meg is van a helye, hogy ünnepek után hová tesszük.





És a többieké

A férjem egy kirándulással lepett meg, és egy vacsorával a hortobágyi csárdában. Sajnos a csárda zárva volt (bár az interneten megnéztük a nyitva tartást), így potyára autóztunk vagy 70 km-t. Nem baj, hétvégén Tokajba megyünk majd vacsorázni.



Mi ezzel búcsúztattuk az óévet és vártuk az újat


Remélem nektek is jól teltek az ünnepek, és újult erővel vághatunk bele az újabb évbe, és az újabb kihívásokba. 



Mindenkinek nagyon boldog, békés, szeretetben, egészségben és pozitív élményekben gazdag új évet kívánok!








5 megjegyzés:

  1. Nagyon Boldog és Sikeres Új Esztendőt Kívánok Neked és Sok Kitartást és Szépséget a Tanításban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is minden szépet és jót kívánok az új évre!

      Törlés
  2. Köszönet a megosztott ötletekért, az új évre erőt egészséget és kitartást kívánok, csak így tovább!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, minden szépet és jót kívánok én is neked!

      Törlés
  3. Most találtam rá az oldalra és csupa kincsre leltem! Sok sikert és egészséget kívánok a további munkához. Köszönöm a sok nagyszerű ötletet!!

    VálaszTörlés