2012. május 31., csütörtök

Kettes, hármas szorzótábla gyakorlása

Még mindig a kettes -és hármas szorzótáblához a feladatok. Ezek is ugyanarról az oldalról vannak, mint az előző. Itt nem változtattam semmit, csak elkészítettem a jpg-s formátumot.

Ide tettem fel, illetve teszem fel a továbbiakban a többi szorzótáblához kapcsolódó feladatlapokat. Aki szeretné, onnan tudja majd letölteni.

Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, bár sokkal jobb lett volna, ha hamarabb, a szorzótáblák tanulása idején már tudtuk volna használni.
Remélem sokan fogjátok hasznát venni a következő tanévben, vagy akár már a nyári szünetben, akinek szüksége van a gyakorlásra.

Pár éve rájöttem, hogy a gyerekek szívesebben végeznek olyan feladatokat, ahol rakosgatni, színezgetni, tevékenykedni lehet. Ezért is próbálok kitalálni ilyen játékokat, de ha keresgélés közben akadok hasznos dolgokra, azokat is szívesen használom a mindennapi oktatás során. Jó tanulást, játékot!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése