2012. április 30., hétfő

Szókincsfejlesztés társasjátékkal

Az idén a Játékvár tankönyvcsaláddal nagyon sok szót tanultunk. Olvastuk, megbeszéltük és írtuk is ezeket a szavakat. Amikor olvasás órán szavakat olvastunk, házi feladatnak az ismeretlen szavakkal kellett a gyerekeknek mondatokat írni. Úgy látom, van néhány gyerek, aki a többszöri olvasás, megbeszélés után is téveszt a szavak értelmezésénél, helytelenül foglalja mondatba.

Használtunk már korábban kis kártyákat az ismeretlen szavak gyakorlására, volt szó - jelentés egyeztetés. De törtem a fejem, mit tehetnék még, hogy rögzüljenek ezek a szavak. Tegnap aztán takarítás közben kipattant a szikra!
Korábban a turkálóban vettem egy angol társasjátékot, sok kis kártyával. (Hasonlít az Activity játékhoz, négyféle kártyával, a kártyákon belül 4-5 féle feladattal. A kártyák: word worm, creative cat, data head, star performer)



Gondoltam, hogy majd valahogy lefordítom a kártyákon található feladatokat. De végül rájöttem, hogy ez gyerekeknek nehéz lenne. Aztán tegnap megszületett az ötlet. A kártyákra fogok ragasztani feladatokat, ami a másodikos tananyagra épül. (Kiegészítve egy-két környezetismereti feladattal, találós kérdésekkel, szólásokkal és közmondásokkal.) Mivel nagyon sok kártya van, lesz majd másodikos, harmadikos, negyedikes, és ha elsős leszek újra, akkor elsősöknek való feladat.

A kártyákat majd valahogy átnevezem, - akinek van ötlete, szívesen veszem.

A sárga "word worm" kártyákon a következő típusú feladatok lesznek:
1. Mit jelent az alábbi szó? Válassz a 4 lehetőség közül!
2. A szó jelentésének magyarázatából kell a szót kitalálni.
3. A szó lerajzolva, találd ki mit rajzoltam. ( Itt is lesz 4 lehetőség, amiből választhat.)
4. 3-4 olyan szó, amelyik egy főfogalom alá tartozik. Nekik kell a főfogalmat kitalálni.

A kék "creative cat" az eredeti játékban rajzoltat, és a többieknek kell kitalálni, mit rajzolt.
Lehet, hogy néhány kártyán nekem is fog szerepelni ilyen feladat.
De ide gondoltam olyat is, hogy szavakból betűk hiányoznak, és nekik kell kitalálni a szót, majd mondatot mondani vele.

A sárga "Star performer" a mesékre épülne.
Ide kerülnek majd a szólások, közmondások.
Lesznek olyan kártyák, amelyeken az olvasókönyvben szereplő mesék szereplőit kell a jellemzőik alapján kitalálni, illetve a mesékből vett mondatok alapján a mese címét.

A piros "data head" kártyák elsősorban a környezetismeret tananyagra vonatkozik majd, de magába foglalja a környezetvédelmet, egészséges életmódot is. Ide még annyira konkrét ötletem nincs, de itt lesznek majd a találós kérdések.

Ha a kivitelezés szakaszába lépek, hozom a feladatokat is, de várom a ti ötleteiteket is, milyen feladatok kerüljenek a kártyákra. Szigorúan második osztályosokra gondoljatok.

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Lehetnének kakukktojás-feladatok:
    1. főfogalom szerint pl. hajó, repülő, teherautó, televízió
    2. rokon értelmű szavak: alszik, szundikál, álmodozik, szunyókál

    Most hirtelen ez ugrott be, majd még írok ha lesz valami ötletem. üdv: Zsuzsi

    VálaszTörlés