2012. április 12., csütörtök

Anyák-napi műsor 2012.


Immár 23 éve vagyok a pályán, ebből 18 éve osztályom van. A 18 év alatt 17 anyák napi műsort készítettem, minden éven más-más versekkel. Jelentem elkészült az idei is. Szívesen osztom meg, ha valaki gondolja, szemezgethet belőle. Másodikosoknak készült, lehet, hogy néhány vers kicsit hosszú, de szívesen tanulnak verset, és ezért gondoltam, hogy most ezeket mondják majd el anyák napján. (Néhány versnél muszáj voltam az óvodát iskolára javítani, remélem a költők nem veszik zokon.) Dalbetétek az idén Halász Judit dalai lesznek.
Korábban már írtam, hogy aki szeretné a versgyűjteményemet megkapni,  iratkozzon fel a rendszeres olvasók közé, és azoknak e-mailben elküldöm. (Régebben én gépeltem be könyvekből, még az internet előtti időkben.:)


Az idei műsorunk:

DAL: A gondolj-rám virág


Bartos Erika: Anyák napja  

Anyák napi műsor
lesz az iskolában.
Sorba állunk szépen,
ünneplőruhában.

Szavalunk sok verset,
most jönnek a dalok,
felkészülünk mi is,
akárcsak a nagyok!

Édesanyát látom,
ott ül a sor szélén,
mosolyogva tapsol
műsorunknak végén.

Kicsordul a könnye,
elszorul a torka,
tudom, mire gondol,
pedig nem is mondja.

Arra gondol, érzem,
milyen ügyes voltam,
életébe mennyi
boldogságot hoztam!

Nem szólok egy szót sem,
átölelem inkább,
így kívánok némán,
boldog anyák napját!


Kőhalmi Erzsébet: Kicsi vagyok…

Kicsi vagyok, nagyot mondok
Anyukám, most hozzád szólok!
Kezedbe virágot teszek,
Mindig jó gyerek leszek!

Szép ünnepünk van ma,
Édesanyák napja,
Dallal, vidám verssel
Köszöntjük őket ma.


Lászlóffy Aladár: Ibolyás köszöntő

Ma köszönti minden gyerek,
akit a legjobban szeret,
felveszi a szép ruháját 
s felköszönti anyukáját. 
Ibolyákkal egy csokorba 
én is kicsi szívem hoztam.
szépen kérlek vedd kezedbe, 
szereteted melengesse.


Örömünnep e mai nap

Drágább, mint a Fold minden aranya
Mert ma eljött ünnepelni 
Hozzánk a sok édesanya.

Gyermeki szívünkben lángol ma
A tavasz minden öröme,
Lelkünket víg dalra hevíti
Az anyai szeretet öröme.

Legyen boldog minden anya
Ki félti, óvja gyermeket
Köszönetünk s hálánk dala
Repüljön ma szerteszét.


Kőhalmi Erzsébet: Még a nap is…

Még a nap is szebben süt,
mert anyák napja van ma,
sok madár is fenn az ágon
folyton ezt csipogja:
Kezemben egy virágcsokor,
mit is mondjak néked?
Elmondom hát újból, újból,
hogy szeretlek téged!
Mesélj, hogy örültél,
mikor megszülettem?
Mesélj, hogy aggódtál,
mikor beteg lettem? 
Azóta megnőttem,
ugye, édesanya? 
Mégis beleférek
ölelő karodba!


Mentovics Éva: A legdágább anyukának

Ezernyi kis apró jellel 
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat, 
vajon mikor érkezem?
Később aztán ágyam mellett 
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.

Mint napfény a fellegek közt, 
szivárvány a rét felett, 
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.

Akárhányszor születnék is, 
nem kellene más nekem, 
azt kívánnám századszor is, 
mindig, mindig légy velem.
Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom: 
Te vagy nekem a legdrágább 
Anyuka a világon.


Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek

Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem…
s megcsókoltad orcám.
Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
bármi rosszat tettem.
Oly sok éjjel virrasztottál,
kívánságom lesve.
Álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.
Beszédre is tanítottál.
Szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.
Ahogyan a barna mackók
szeretik a mézet,
édes, drága jó anyácskám
- úgy szeretlek téged.


DAL: Mit tehetnék érted


Vorák József: Mit adjak az idén?

Jön az „anyák napja”, jaj mit is csináljak?
Mivel kedveskedjek az édesanyámnak?

Amíg kicsi voltam, mondtam egy kis verset,
Nagyobb lettem: velem megnőttek a versek.
Tavaly egy szál rózsát vettem Anyukámnak,
Kaptam érte tortát, s puszit, háromszázat.
Mit adjak az idén, most még nagyobb vagyok:
Vers és virág mellé el is mosogatok.


Kőhalmi Erzsébet: Anyák napjára

Rajzoltam egy kicsi szívre
Sok színes virágot.
Édesanyám, anyák napján
Minden jót kívánok!

Szeretném, ha mindig
Mindig csak nevetnél,
Szeretném, ha mindig
Mindig velem lennél!


Zelk Zoltán : Reggel óta tanakodtam…

Reggel óta tanakodtam,
mit mondhatnék teneked?
Olyan szépet gondoltam ki, 
elmondani nem lehet.
Nem leltem rá  szavakat,
még verset sem találtam.
Minden, amit elmondhatnék,
itt van egy szál virágban.


Szűcs Ilona:Este ha lefekszem

Este ha lefekszem
Becsukom a szemem,
Álmomban anyukám 
Megfogja a kezem.
Reggel ha ébredek
Újra látom Őt,
Mint fészkére kismadár
Hozzám úgy repült.
Álmosan ölelem
És Ő simogat,
Rám nevet, öltöztet,
Kezdődhet a nap.
Vidáman indulok 
Én a suliba,
Szerető szíve 
El nem hagy soha.
Tudom hogy mindig 
Csak érettem fárad,
Nagyon- nagyon szeretem
Én az Anyukámat!


Tóth Anna:  Anyák napi köszöntő

Reggel, mikor ágyamhoz jössz,
Suttogod a nevemet.
Ujjaiddal cirógatod
Arcomat és kezemet.

Álmos szemem nyitogatom
Mosolyodra ébredek,
Ez a legszebb ajándékom
Ameddig csak élhetek!

Május első vasárnapján
Átadom a virágom,
Szívem szerint mindent adnék
Ami szép a világon!

Köszöntelek Édesanyám,
Hiszen ma van ünneped,
Nekem pedig az-az öröm,
Ha öledben ülhetek!


Andirkó Rózsa: Az én anyám

Szorgos, dolgos az én anyám;
Gondoskodó, mindig vidám.
Legjobb anya a világon,
Mellette semmi hiányom.
Megérdemli tiszteletem. 
És hogy neki segédkezzem. 
Nagyon-nagyon szeretem és, 
Mégis sokszor megsértem én. 
Tudom, hogy nem vagyok vétlen, 
De bocsássa meg e vétkem, 
Anyák napján én ezt kérem. 
Nem haragszik, belül érzem.
Hogy mit jelent ő énnekem? 
Mindent a földkerekségen: 
Jó barátom, menedékem, 
Felnőtt korra példaképem. 
Mindig úgy ragyog ő nékem, 
Mint csillag a kerek égen. 
Tiszta szívből köszöntöm hát, 
Szálljon rája sok-sok áldás. 


Szabó Bogár Erzsébet: Anyák napjára

Arany betűvel van írva
Anyák napja nékem,
Nem a könyvben, nem az Égen,
A szívemben érzem.

Kimondani Édesanyám, 
Boldog tőle lelkem.
Szeretete, mint lágy hullám
Köti hozzá énem.

Szíve, lelke óriási
Élő kincsek tára.
Nem fogy ki a szeretete,
Mindig jut a mára.

Kis virágom nagyon szerény,
Gazdag szívvel hoztam.
Szeretetem a szívemből
Szirmaira szórtam.


Szalai Borbála: Nem tétlenkedem

Tétlenkedni engem,
bezzeg sose látnak!
Segítő tündére
vagyok nagymamámnak.

A világon mindent
megteszek én érte,
vigyázok is rája,
hogy baj sose érje.
Így rovom le hálám,
hogy értem is fáradt,
hogy őtőle kaptam
az édesanyámat!



DAL: Az én anyukám


Nagymamának

Én, a mamikámat nagyon szeretem.
Ha akarom, a legjobb rétest
süti meg nekem.
Elvisz kirándulni, mesét mond este,
kitisztítja a kiscipőm;
szép legyen reggelre.
Tanít minden szépre-jóra,
illedelmes igaz szóra,
S mindenkinek büszkén mondja:
,,Ő, az én kis unokám!"

Ezt a sok jót meghálálni
csak úgy tudom nagymama,
hogy én leszek a világon
a leges-legjobb unoka!


Mit jelent, hogy anyák napja?

Mit jelent hogy anyák napja,
Mit rejt ez a fogalom?
Míg kicsi voltam, nem értettem,
Most már viszont jól tudom.

Mi voltunk ott ketten, mikor megszülettem,
Anya volt az első, aki átölelt engem.

Mikor járni tanultam, ő fogta a kezem,
A beszéd szavait az ő ajkáról lestem.

A oviba először anya jött el velem,
S hogy ott maradtam játszani, ő sírt helyettem.

Tőle tanultam meg, mi az, hogy szeretni.
Kedvesnek, türelmesnek, megértőnek lenni.

És ha anya egyszer majd öreg lesz és fáradt,
Én fogom helyette megvetni az ágyat.

Ágya szélén ülve mesélek is mindig,
Hogy szép legyen az álma mikor elalszik.

Álmában is érezze, hogy nagyon szeretem,
Jóságát, kedvességét soha el nem felejtem.


Surányi János: Anyámnak

Anyukám, de jó, hogy
nem vagyok még nagy lány.
Elmondhatom versikémet
most az anyák napján.

Kerüljön el Téged
minden sötét bánat.
Bármerre menj: édes illat
szálljon csak utánad.

El sose maradjon
a munkád jutalma.
Vegyen körül a családi
tűzhely hű nyugalma.

Szíved csordulásig
teljen meg örömmel.
Ezt kívánja kicsi lányod
hálás szeretettel.

Elmesélném, m’ért szeretlek?
Bíz, azt estig mondhatnám.
Köszönöm, hogy itt vagy nekem
édes, drága jó anyám!


Áldás a szülőkre

Van hely, hol minden kicsi széken
Nevetve ültem egykoron.
S tipegő léptem, gügyögésem
Mosolyt rajzolt az arcokon.

Van ház, ahova tartozom,
Más otthonba sohse térek,
Bármely családhoz, minden házba
Csak, mint idegen, úgy lépek.

Valakiket: a szüleimet
Eléggé meg nem áldhatom,
Valakinek, ha százszor élek
Adósságom le nem róhatom.



DAL: Úgy szeretném







2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Megkérdezhetem melyik Halász Judit dalok lesznek? Valahogy a dalokkal mindig bajban vagyok,mert nem szeretem a túl felnőttes, nem hozzájuk illő anyák napi dalokat. Zsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gondolj-rám-virág
      Nehéz okosan szeretni
      Hívd a nagymamát
      Mit tehetnék érted
      Az én anyukám

      Törlés